végre találtam egy képet a cukormalacról!! régebben még találatot se hozott rá a google. pedig ez az egyik legviccesebb szó a világon, ezen kívül a gyerekkorom azon kevés pillanatának egyikét idézi, amikor a környezetem azt sugallta, hogy élni jó. szilveszter a kilencvenes évek elején, a tizenkettedik emeletről látni a tűzijátékot (a tizenkettedik emeleti lakásunk, ahol ötéves koromig éltünk, sokkal inkább emlékeztet a stefan cel mare útra, ahonnan a könyvekben mircea nézi bukarestet, a mostani a harmadikon ehhez képest békebeli polgárlakás, hiányzik belőle a panelépítészet minden szédítő űrbéli távlata), a szüleim, színes szalagok, földönkívüli-hajpánt, a végén két rugózó gömbbel, amiben valami folyamatosan zizeg, aztán jön ádámpapa, a régi házban volt szomszédunk, ő védett meg minket, amikor nagymamám megpróbálta eladni a lakást a fejünk felől, ekkor egy éves voltam, nem is tudom hogy kerül ide, hozza a cukormalacot, ami tiszta gyönyörűség, fehér csipkés tortapapíron van, és fehér díszítés van rajta, összetörve már nem malac, így sokat veszít a varázsából, amikor megesszük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése