fehér kezemmel kiflit eszem
akárhogy ülsz ott, úgy kedvelem
-
-
elektronfények, tőled nekem
fehér kezeddel metrót vezetsz
*
és vörösre festette a nyári nap
ami szétfolyt a sugárutakon
hazafelé éjszaka lett és egy
öregemberről beszéltünk aki a
holdon lakott egy kis kunyhóban
és volt három vad kutyája
felvillantak a fényszórók
anyukád sütit sütött, valóságosabb íze
lett tőle a jólsikerült esténknek
de még így se tudtam visszaemlékezni rá
*
mit szeretsz benne? kérdezte tőlem
a fiú, aki édes bort ivott
12 pont hiányzott neki a pszichológiához
hát angol szakosként vizsgálta
az emberek lelkét a kocsmában
hogy olyan finom pasi, mondtam
húha nevetett édes? sós? még
nem volt egy érett alkat
ráztam a fejem tudod jól
miről van szó öt-hat betű
mondta nevetve aztán hazamentünk
és úgy tűnt
*
egyenes úton jöttünk, körül a búzaföldeknek
nem volt semerre vége, egyenes úton futottunk
a belvárosi hídnak
ez biztos a tejút súgtad úristen mennyi csillag
én meg szédültem ettől a hangtól --
nyolc perc van hátra a nyárból de te csak
ne bánkódj a kerti hintán a bornak és a
slagból locsolós nyárnak vége van ma
holnap az őszre ébredünk és alszik rajtunk a macska
*
a szürke novembert átszelte kabátban
a mély sötétben magától értetődve
gyújtott mindenfelé gyertyákat
fogta a kezemet, pedig még nem láttam
ha nagy lesz, gyümölcs szeretne lenni a jogobellában
*
záródó ajtók, kértem hogy vigyázz
sötétebb úton nem jártál soha
otthon ha mentél, s nem nézted hova
lábad ma már a város fényein
távolba nézel, látod lépteim
imádkozz értem, míg metróra vársz
*
egész éjjel a kultúrházat néztem
a híreket a halakról, ami volt
többé nem fogható
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése