klíma

hagyni kell hadd fussa ki magát meddig bírja
esztergomban a duna, kiönt a partra és összehordja

áttört a víz a gátakon, áttört a homokzsákokon
áttörte a víz a gátakat, bécs befogadja a szörfdeszkásokat
van más van alternatíva előttünk a kólaklíma

az én szívem nem fáj, nem fáj mert nincs is már
a vízlépcsőnél a szigetköz mögött
elfogyott a víz vagy elszökött

kóla kell
mert keserűre húzza a számat ez az élet panel
a kárpát medencében a vizet szokni kell

vigyél el engem is kedves duna

vége van az éjszakának, elhúzom a függönyt
beintek a napnak, nekem nincsen több trükköm
hát gyere fel, lejjebb már nincsen több közönség
mutasd az arcod, meg a szívedet mindenképp
mondjad hogy őszintén nem tudod hogy is volt
talán a sötétben előtted állt a hold
mosolygott cigizett a kezében volt valami alkohol
azt mondta hogy szerelmes és innentől mindenhol

hiába, játékból ne legyek parába

van nap, mikor úgy is érzem magam
mint aki mindig készen van várni
azt a csodát mára
ráparázni a sorstalanságra

a szexuális életünk egy képeslapot küld nekünk,
nem tudom hogy mit jelent csak azt tudom hogy tönkrement

a rejtett számok az ellenségeim életem

kattintott fénykorszak van, kattintott fénykorszak van

majd telefonálok ha bennvagyok a deltában
last minute-tal megyünk a világba


(kaukázus, 2008-2009 tél)

piros betűs

"rég nem játszottam a stack attack-kal.

három napja nem csomagoltam ki, mióta hazaértem a szüleimtől. papusescu boldog. szüntelenül alszik a bőröndön.

a kenyér megpenészedett.

fogtam egy kést, és levágtam a penészt a széléről, aztán megkentem három szeletet csirkemájpástétommal. kinyitottam egy üveg savanyú uborkát, kivettem kettőt, vékony szeletekre vágtam, mindent egy tányérra tettem és kiültem az ablakba a tűzijátékot nézni. papusescu elbújt a kanapé alatt. nem is jött ki kettőig, mikor már jó ideje nem hallatszott robbanás. körülbelül fél ötig, amíg a hűtő kiolvadt, kimostam a mosdókagylót a fürdőszobában és stack attackot játszottam a telefonomon. és nem csak egyet. ünnepeltem. tevékenységemben néha megakasztottak az újévi üdvözlő sms-ek, amelyek közül egyikre sem válaszoltam. a stack attack első menetét adam-nak ajánlottam. adammal angolul beszéltünk, azon a nyelven, ami nem volt egyikünké sem. adam idén hatvanhét éves lesz. hideg lehet most lengyelországban. a balti tenger partját jég borítja. miután találkoztam adammel, egy egész évig, amíg arra vártam, hogy válaszoljon az egyetlen levélre, amit küldtem neki, az irodai számítógépemen könyvjelző volt a térképen gdansk városánál. akkoriban nem volt laptopom, vagy otthoni internetkapcsolatom. legalább hetente egyszer megajándékoztam magam munka után: megnyitottam gdansk interaktív térképét, és megkerestem a piastowska 89-et, hogy lássam adam kis híján a balti tengerbe nyúló utcáját. ha a műholdas nézetre váltottam, láthattam a piastowska utcát keretező fákat, a piastowska utcán parkoló autókat, és a piastowska utcai háztetőket. felnagyítottam a képet, és mikor eljutottam volna adam-hez, felvillant a szöveg: we are sorry, but we don’t have imagery at this zoom level for this region. és akkor visszaléptem egyet, elfogadtam a távolságot, ahonnan csak a fák puszta ágait láthattam, az autókat és a háztetőket, talán adam házáét is a piastowska utcán. közelebb jutni lehetetlen, we are sorry. ez volt a térkép és ez volt az angol. gdansk városának térképén mindig hideg volt, a műholdas nézetben. 5835 pontot értem el a stack attackban."


(adela greceanu: a piros zoknis menyasszony)

térey

(mohóság)

mert minden második éjjel az első
éjszaka kritikája,
és minden harmadik éjjel
a másodiké;
és mindegyiken micsoda mohóság!
egyszer erős hátára vett,
aztán partra vetett az elíziumi kék víz;
tajtékzó taréjai a béke fölött
azon az éjjel összecsaptak.
nem ő lett szerelmes a körme
hegyéig az abszurd évszakba,
a májusi télbe, de ő
választott bort, ínyéhez illőt,
ő döntött az éjszakák felől.
nem egyezünk.

minden második éjjel az első
éjszaka kritikája,
és minden harmadik éjjel
a másodiké;
és ama trópusi reggel
már a közös hiúság kritikája:
nem egyezünk.
hátára vesz, és undokul elejt.
medencényi emlékeztető
marad utána a házban.
csöppenként visszabújik a csapba,
a medrébe, a forrásba:
örökre. és nem örökre.
elrejtőzik, fájdalom képében előjön.
megmártóztam benne, száradok.


(futballpályányi fekete mező)

„terápiára vágynál? én szeretlek.
és kellesz.
és nem vagyok ápolónő."
ferihegyen várják a taxit este.
blankának felhős a tekintete.
"ágoston, sosem tudod meg, mi az,
amit megúsztál.
(mert hiszen megúsztad.)
sosem fogod megtudni, hogy milyen,
akit kihagytál.
(sajgó büntetés.)
törölsz, újat választasz, s van hited,
hit a pozitív berendezkedésben,
hogy jókor telepedsz le jó helyen;
és el vagy kényeztetve."
"pont ahogy te."
"de nem vagy olyan edzett, drága, mint én.
nézd, elkényelmesedtél. féltelek:
ha egyszer elutaznál a pokolba,
nem tudnál kávét kérni ördögül.
az önsajnálat évgyűrűi gyűlnek
a fiatal és büszke törzs körül."


(asztalizene)

pest kisváros: egymáshoz szorít,
elmetszett alma két felét. ha kell,
ha nem, találkozunk válás után,
egy árverésen vagy egy megnyitón,
egy vintázs-kocsmában, egy szusibárban,
s hírünket estig körbeviszi hermész.

toamna cu luna anii '60

mircea cărtărescu:
holdfényes ősz
'60-as évek


ősz holdfénnyel
pulóvered fölött a soha mit a mindíg bélel
míg tudod hogy szerettél és még szeretsz
képtelen taxik közti perceket.

holdfényes ősz
a telefonfülkék szikráznak
rájössz az örök csupán látszat
kirakatok vezetnek a raccsolásban
és hangjuk remeg, és darabokra törnek a porcelánkészletek.

üveges ősz
amikor magnók törnek ripityára
elsápadnak műanyag mixerek
a porszívón hideg verejték gyöngyöz
hahotázik a csavarhúzó-készlet
míg a kerekszemű mosógép
és a négycsillagos konyak
elsárgul eszem ágán és lelohad
s a vermut-ősz néha ifjúnak képzeli magát...

mi többé nem zárjuk egymást szívünkbe.
már nem vidít fel arcunk mosolyunk tükre.
mi nem házasodunk össze
nem lesz gyermekünk
és nem öregszünk meg együtt.
mindez most világosodott meg előttem.
és nem lesz hosszú életünk
hanem rövid, zavaros.
nap, éj, nap, éj, nap; éj
augusztus, december, április...

egy ősz mely holdfényben ég
de szeretném ha most együtt lehetnénk
a kirakatokat együtt nézhetnénk
a taxikat együtt szemlézhetnénk
és elsárgult falevelek havaznának ránk.

(jó hogy vége a hatvanas éveknek és nem jön újra el)

szubjektum

minél nagyobb az adott forma biológiai jelentősége, annál kevesebb formai kritérium szükséges a felismerési reakció kiváltásához. lehet rajta vitatkozni, hogy ez a modern kor sűrűsödő kontextusainak következménye-e, vagy, mint derrida állítja, "mindig is így volt". az elmélet alapja az az állítás, hogy a jelek mára elveszítették kapcsolatukat a jelentéssel, és autonóm rendszerben élnek tovább egy olyan térben, ahol nem létezik kauzalitás és ellenpólusok. ennél fogva a referencialitás itt többletjelentéssel bír a percepciós folyamatokhoz képest. a festményeknek az idők során végbement deszakralizációja végül megszüntette az ilyen fajta kapcsolatot, és ennek helyére lépett a fotó a maga technikai eredetű viszonyával. a fénykép megjelenése gyökeresen megváltoztatta ezen fogalmak megítélését, mivel felülmúlhatatlanul objektív médiumként megszüntette a külső hasonlóság komplexusát a festészetben. formailag ez annyit jelent, hogy a fizikai gyűjtemény, amely az autenticitás biztosítéka volt, indifferenssé válik a sokszorosítható információval szemben, a fizikai megjelenés megszűnése pedig a befogadásra nézve is következményekkel jár. ezen tényezők mindegyikéhez kapcsolható egy-egy általánosan ismert diskurzus, amelyből kiderül, hogy az adott tulajdonság értelmezése kontextusfüggő.

ááá. ez egy mondat minden hétről, egy órámra írt beadandókból. gondoltam kiválogatom azokat, amiket a megírás utáni pillanatban már nem értettem, de a legijesztőbb, hogy így egymás mellé téve sincs sokkal kevesebb értelme, mint eredeti környezetben. éljen a diskurzus

xénia-láz

nincs mit mondani, látni kellett akkor, hogy most tükrözzön, annyit esetleg, hogy úgy emlékszem, volt a sorozat mellett valami rendszeres nyilvános esemény, és egyszer azt hazudtam egy lánynak az udvaron ebédszünetben, hogy voltam egy ilyenen. meg annyit is, hogy györgy péter írt róla, de nem találom.

multimédia

a rendszerváltás félhomálya után ilyen lett a kilencvenes évek. kilencvenöt körül kezdődött, mint a windows kilencvenöt, mikor az emberek feléledtek a változásokból, befestették a hajukat lehetetlen szőkésvörösre, és hatalmas energiákkal elkezdték felfedezni, mit ad nekik ez a világ. mindenhonnan az visszhangzott, hogy multimédia, olyan volt akkoriban, mint ma az interface, vagy valami még menőbb, és azzal, hogy kilencvenhatban iskolás lettem, ez a kor úgy rémlik fel előttem, mint tudományos forradalom és egy új felvilágosodás. vizuálisan úgy maradt meg, hogy mindenki cédékből készített mobilokat lógatott fel a mennyezetre, és ezt nem ítélhetem el, akkoriban én is varázslatosnak találtam a szivárványos fényeket, bár a köralakú cédé sehogy nem illett varázspálcának, de azért valahogy megtalálta a szerepét mint mágikus tárgy.

fordítás

"a külcsín azonban impozáns: fehér homlokzat, finoman faragott ablakokkal az előző, tanácstalan évszázadból."

"kicsi, magányos barokk kápolna volt két lakótömb között, egy színesebb korból maradt vissza."

egy példa arra, hogyan lehet írni az építészetről. szerintem működik.

(daniel kehlmann: a beerholm-illúzió)

egyetem

2008 ősz

descartes
hume
gombrich
aby warburg
eliade
bachelard
wittgenstein


2009 tavasz

lévi strauss
grice
chomsky
danto
mcluhan


2009 ősz

foucault
bourdieu
habermas
heidegger
gadamer
guy debord