szubjektum

minél nagyobb az adott forma biológiai jelentősége, annál kevesebb formai kritérium szükséges a felismerési reakció kiváltásához. lehet rajta vitatkozni, hogy ez a modern kor sűrűsödő kontextusainak következménye-e, vagy, mint derrida állítja, "mindig is így volt". az elmélet alapja az az állítás, hogy a jelek mára elveszítették kapcsolatukat a jelentéssel, és autonóm rendszerben élnek tovább egy olyan térben, ahol nem létezik kauzalitás és ellenpólusok. ennél fogva a referencialitás itt többletjelentéssel bír a percepciós folyamatokhoz képest. a festményeknek az idők során végbement deszakralizációja végül megszüntette az ilyen fajta kapcsolatot, és ennek helyére lépett a fotó a maga technikai eredetű viszonyával. a fénykép megjelenése gyökeresen megváltoztatta ezen fogalmak megítélését, mivel felülmúlhatatlanul objektív médiumként megszüntette a külső hasonlóság komplexusát a festészetben. formailag ez annyit jelent, hogy a fizikai gyűjtemény, amely az autenticitás biztosítéka volt, indifferenssé válik a sokszorosítható információval szemben, a fizikai megjelenés megszűnése pedig a befogadásra nézve is következményekkel jár. ezen tényezők mindegyikéhez kapcsolható egy-egy általánosan ismert diskurzus, amelyből kiderül, hogy az adott tulajdonság értelmezése kontextusfüggő.

ááá. ez egy mondat minden hétről, egy órámra írt beadandókból. gondoltam kiválogatom azokat, amiket a megírás utáni pillanatban már nem értettem, de a legijesztőbb, hogy így egymás mellé téve sincs sokkal kevesebb értelme, mint eredeti környezetben. éljen a diskurzus