fürdőszobaillat variációk

verveine

másik nevén csak varsói citromos, mert ezt ott használtam először, teljesen véletlenül, mert épp belefért a táskámba, de kiderült, hogy éppen illik az ottani fürdőszoba illatához, meg mindenhez. úgyhogy ez már csak így marad, márványzöld mosdó, varsói-fürdőszoba-illat, nem lesz más. idén megint kaptam egyet, de nem fürdök vele, nem visz rá a lélek.



chévrefeuille

2005 nyarán a tihanyi történtek örömére megvettem életem első parfümjét ebben az illatban, úgyhogy már onnantól idéz emlékeket. tusfürdő formában akkor vettem, mikor bécsbe mentünk, azt remélvén hogy alternatívát nyújt a varsói-fürdőszoba-illatra és annak minden kísérőjelenségére. de persze nem, az az egész súlytalanul elszállt fölöttem, a tusfürdőt pedig szimbolikus jelentőségű módon ottfelejtettem bécsben.

ami nem megy, ne erőltessük. és egyszercsak megy magától. a dramaturgiához elengedhetetlen, hogy nagyszüleim szeretnek yves rocher tusfürdőket ajándékozni nekem. így idén tavasszal megint chévrefeuille, ami megint jó utazáshoz, és ez alkalommal sikerült alternatívát teremtenie a varsói-fürdőszoba-illatra. milyen bonyolult sztori az élet.

téli alvás

a múmincsalád téli álmát aludta egész télre elegendő fenyőtobozzal a hasában, de múmin valamiért nem tudott elaludni! és akkor múmin felkel és kisétál a hóval borított éjszakába, különleges állapot, máig emlékszem, éjjel más világ van mint nappal, tágabb értelemben is.

négy éves koromban felébresztenek a délutáni alvásból és lemegyünk a ház elé szánkózni. az alvás előtt még világos volt, egy olyan utcában voltunk ahol láttam villamosokat, anya elment találkozni egy barátnőjével, és valami hegy is volt, szóval biztos budán, és este várunk egy autót, hogy bekanyarodjon a lakótelep szélén.

de vannak ettől nehezen elválasztható történetek, mint az hogy múminvölgyet megbabonázták, mégpedig a boszorkány, alicia nagymamája, és múmin lázasan fekszik a padlásszobájában, várja hogy tavasz legyen, és hazatérjen vándor, de a többiek akkor is alszanak, vajon mi lehet az igazság, az én fejemben történt így, amikor lázas voltam gyerekkoromban, és hosszan álmodtam múminról, aki hosszan várja a tavaszt és vándort? vagy fordítva? de az élmény valahol egységes.

szocreál

a klasszikus példája. halvány színre festett hasábok, általában sárgára, a bájosan aránytalan ablakokkal, némi diadalmas búzakalász-díszítéssel. esetleg még oszlopok. körülötte zöld vegetáció, egy világtól elfordult kertrész, és esik az eső. valami áttetsző szomorúság van a levegőben.

ez az én szocreál-képem, már csak arra kéne rájönnöm, honnan származik,

• a gyerekkorból (gyanúsan kapcsolódik ehhez a képhez lilla és az a csodálatos beragasztható micimackó-album amit tőlük kaptam)
  
  
• a saját életemnél régebbről ("csakis a köldökzsinóron át az anyából a magzatba átpumpált emlékek lehettek")
  
  
• vagy tényleg akkorról, amikor tizennyolc évesen először láttam, és az akkori furcsa lelkiállapotban az agyam legendát teremtett neki visszamenőleg?
  

mackó úr

mely egy öreg medvéről szólt kinek elkérték az útlevelét

"most megjelent a kalauz.
- kérem a jegyeket!
egyszerre levette a süvegét. megismerte a tekintetes urat.
- mackó úr, úgy látom, megint utazik budapestre - mondotta."

sebők zsigmond: mackó úr útnak indul. nagypapám kedvenc gyerekkori meséje.

dzsumbuj

nem tudom, miért került ennyire a látóterembe, antropológián mondták az ambrus péter könyvét a dzsumbujról, és néhány héttel később álmomban egy ipari terület kerítése mellett mentünk apámmal, és tudtam hogy most ott vagyunk, éjszaka volt, és közben nappal, természetesen, a járdán elénk állt két nyolcéves cigánylány nyalókaszínekben örvénylő szoknyákban, és a pénztárcánkat akarták elvenni (álmomban rasszista vagyok?), reggel megnéztem a ferkai lakótelepes könyvében, most meg egy újabb cikk van róla, miért jön elő mindig, valami dolgom lehet vele.