20100621

délelőtt

én úgy igyekszem. fölkelek.
én sűrű kávét készítek.
mert vannak még szokásaim,
mint bárkinek.

széles díványra kuporodva
könyveimet lapozgatom.
én figyelek. és jobbkezem
balvállamon, balvállamon.

ott fent a dél vonul csapatban,
itt bent a vatta-némaság, –
mint vékony ing, a gondolat
úgy vérzik át, úgy vérzik át.

*

mint belső részét tengeri uborka
üldözője arcába torlaszolta –
megmenekültem és üres vagyok.

*

tudod, mi a közöny? a föld
kidőlt, megdermedt s összetört
bazalt kérgén latolhatom:
mekkora volt a fájdalom.

*

jó, bevallom bűnös vagyok.
csak tudnám, mit követtem el,
hogy ennyire bűnhődni kell.

meg kell bűnhődnöd azért is,
amit ellened elkövettek.

*

egy patkány lakott beleimben,
nem vettem észre, míg kirágta.
már szemgolyóm sincs. szemgödörrel
tátongok a lyukas világba.

*

holnapra kelve mi vigasztal?
lábkörmömet bekenni lakkal.

*

nem szenvedek. csak elviselhetetlen.
mért fáj az, ami nincs?

*

mint nagycseppű, langyos eső
görbe tájék gödrein,
ráncosodó tenyerembe
gyűlnek langyos könnyeim


(nná)

20100618

félelem

szeretlek. nincs rá szó, nincs mozdulat.
a rémülettől görcsösen szeretlek.
elsorolom, hányféle iszonyat
vár rád és rám, már arcunkba merednek.

csak sorolom, csak számolom naponta
hörögtető álomból riadok
készülődöm még iszonyúbb koromra,
simogatom sovány, meleg karod -

kint söröztünk az acquincumi kertben
réteges emlék, gyönge, őszi ég
elmotyogtam egy gyerekkori versem
"sárgult a lomb, de nem hullott le még"

sárgul a lomb és minden perc utolsó
illír táncosnő köldökét riszálja
a gyom között latin szabású korsó
biciklit hirdet kétméternyi tábla

langyos a lég, a füst is tündököl
a vonaton szöllő-szagú kosár
a sűrű illat hajunkra ömöl
csordultig érett, s szétbuggyant a nyár -

hét esztendeje szeretlek, szerelmem
fordíts egyet a göncölszekeren
szólj a világnak, mondd hogy lehetetlen -
s maradj velem.


(nná)

20100616

it's working

here, you focus
so I can see your faces
the eyes are wrong

how will I know if it's working right?

light confuses
the tiny isles of bruises
the mangled lines
I see the signs of aging

but if I try to feel at all I am deceived
my mind's affected
it's empty now
as I lay down
I feel alright
my heart is racing

turn the noise on
I'd like to feed my poison
assembly lines

carry a velvet warning
to the yard
it's just like striking matches
the polish lies

but it's working in your blood
which you know is not the same as love
love is only in your mind
and not your heart

lalala

I wanna dance like we used to
when it was pure, when it was new
love me whole, like I love you
wanna be free, but free with you

I wanna dance like we used to
and not worry about you and me
we're gonna die of global warming
or even flu or creating smoking

I want to stay here for a while
until it's time to let go
I like to really take my time
explore all that comes to mind

I'd like to dance like we used to
before the new world order world
don't wanna do what others do
let's pretend there's no rules

I wanna dance like we used to
we're so lucky and so spoiled
you and I have such futile jobs
let's stop acting like kings and queens

Rendszeres olvasók