meghűlt, és nincs segítség, el vagyunk rég
havazva vele. Őrültek a rigók,
hogy húzzák odakint, míg mi ülünk itt
tornadresszünkbe, s tűrve, ha fülünkbe
némelyik ólomgolyót repít. Redőnyt
nem rángatunk fel, sem le nem eresztjük,
mióta kettészakadva lóg alá
ferdén a sínében. De kitámasztva
a sínt azért időnkint lepillantunk
a mélybe. Pillantásunknak persze semmi
esélye, vagy kevés arra, hogy a résben
emberére akadjon, és nem egyébre.
*
hevesen bírálja piszkozatunkat,
amelyben szóvá tesszük, egyebek közt,
őt is, s magunkat sem kímélve, még több
helyütt, amit álmunkban kész művelni
a szabadban velünk. Piszkozatunkra
nem is talál jelzőt. Mocskolja csak, ne
kerteljünk. Ne adjuk itt a süketet
tovább s a vakot, szennyesünk a napon
kiteregetve, míg magunk üresen
itt bent egymás torkának esve. Nagyon
nem volna szerencsés innunk akármit
most erre. Hacsak nem épp az az eszménk.
(marno jános)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése