- ugye, milyen szép is volt nekünk a bolyai utca!
- lombsátraival, napban-fagyban-hóban-virágban milyen feledhetetlenül szép volt nekünk a bolyai utca!
- én meghalok… és te is meghalsz… és akkor senki se tudja többé, milyen szép volt nekünk a bolyai utca!
- igen, de halálom előtt én majd elmondom valakinek…
- ha tíz valakinek mondod is el, és mind a tíz valaki száz valakinek, azok is mind meghalnak egyszer és így…
- hát akkor vésem fára!
- elkorhad.
- ütöm vasra!
- szétrozsdál.
- írom sziklára!
- szétmállik.
- gyémántra!
- elenyész.
- …?
- végül a szó maga is meghal… a nyelv elnémul… és így nyoma sem lesz többé annak, hogy milyen szép volt nekünk a bolyai utca…
- hát akkor kódolom jelre. gerjesztek! a hidrogén hullámra táplálom
és a világtér tücsökjei:
a 21-es hullámhosszon ciripelő H-atomok
világűr-örökre lüktetik-zengik
zengik-lüktetik,
hogy milyen feledhetetlenül szép volt nekünk
a rózsadomb lankáján
budapesten
a bolyai utca.
(tamkó sirató károly)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése