morning, keep the streets empty for me

Memory comes when memory's old
I am never the first to know
Following this stream up North
Where do people like us float

There is room in my lap
For bruises, asses, handclaps
I will never disappear
For forever, i'll be here

Whispering
Morning keep the streets empty for me
Morning keep the streets empty for me

I lay down and eat the snow
My fur is hot, my tongue is cold
On a bed of spider web
I think about to change myself

A lot of hope in a one man tent
There's no room for innocence
So take me home before the storm
Velvet mites will keep us warm

Whispering
Morning keep the streets empty for me
Morning keep the streets empty for me

Uncover our heads and reveal our souls
We were hungry before we were born

évforduló

szabad vagyok, szabad. fejemet
lehajtom: hát mégis teveled
múlt el ez a három nap meg éj.
veled, habár elválasztva rácsok
közt és mindkettőnkre őr vigyázott
s őrök között súgtad át: ne félj.

nem is féltem. tudtam, valahogy
kivezetsz majd innen. alakod
betöltött. még három nap előtt
szöktem volna tőled. már hiába.
úgy gondoltam rád, mint Máriára
régi rabok, spanyol szenvedők.

nem volt könyvem, nem volt papírom.
szótlan kellett ülni a padon
s padlón nyújtóztunk ki éjszaka.
s elgondoltam: éppen három éve
ismerlek. évfordulónkon ért e
förtelmes börtön-romantika.

ó, de téged giccses pózai
el nem csábítottak. prózai
voltál most is. bőröd és ruhád
kisímult e porszagú pokolban.
én meg rémült ideggel doboltam
sápadt szépségednek himnuszát.


(vas istván)

imádság megfáradtaknak

alkotni vagyunk, nem dicsérni.
gyerekeink sem azért vannak,
hogy tiszteljenek bennünket
s mi, atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
hiszünk az erő jó szándokában.
tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
akár az égben laksz, akár a tejben,
a nevetésben, a sóban, vagy mibennünk.
te is tudod, hogyha mi sírunk,
ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
akkor szívünkben zuhatagok vannak,
de erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
csak a kardok, tornyok és ölő igék,
most mégis, megfáradván
dicséreteddel keresünk új erőt
s enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
szabadíts meg a gonosztól.
akarom.

(ja)

--

menyasszony-mulásban / szerelmem nő mogorván / üres szél a társam / gyenge szívem sodorván

keleten a helyzet változatlan

nem érdekel semmi
veled akarok lenni
rakendrol te vagy a legszebb
ne vedd el tőlem a szexet

jól van, jól van, jól van, jól
adj össze minket rakendrol
jól van, jól van, jól
felejts el minket, rakendrol
keleten a helyzet változatlan!
minket is kivetett, kinevetett a rakendrol

vigyáztam, mégis betett a szex
ezután minden ugyanúgy lesz
gáz van, gáz van, gáz van gáz
magadhoz nyúlsz, de a kezed is ráz
keleten a helyzet változatlan

real estate

back when we had it
so easy
I would surrender
completely

I built a shelter
for green beings
in the sun
in the sun

around in the fields we grow
with love for everyone
dreams we saw with eyes of hope
until that dream was done

I used to be
so confuse
now you just want to
courtesy of
say to you

I was just floating
on an inner tube
in the sun
in the sun

szép észt szavak

az örök legszebb:

mida oodata

lesz macska is

I.

Ámokfutás volt három éjszakán át:

a megjelölt kulcs nem illett a zárba,

forgatták csak, ahogy később a párnát,

mikor végül az idegen lakásba

bejutottak, két ágyat összetoltak,

takarónak a függönyt leszerelték,

álltak a zuhany alatt - hideg folyt csak

belőle, nézd meg, ilyen színű csempét

gyerekkoromban láttam, mondta, még emlékszem

a linóleumból a foltfejekre,

fekete-fehér kutyaarc, a szélen

megismétlődik- tudod, a részletekre,

szagokra mondom, cipelem magammal

(nem nyom a karom? Ha kell, itt a párna-)

az összes képet, mindjárt itt a hajnal,

jár a troli és ég az utcalámpa.

II.

Leányfalura menekültek aztán,

nem járt senki az éjszakai úton:

elég öreg ház, nem valami nagy szám,

de arra jó, hogy az ember megaludjon,

letekerték a kapuról a láncot,

várj csak, valahol itt a villanyóra,

kínai lakat volt, de látszott,

nem is használják, a rács tiszta rozsda,

és a takarók hűvös fűszagában

az a sok nyár, kék ülőke a vécén,

kerti cipők, szappant még nem találtam,

ez meg valami furcsa gyógynövénykrém,

apránként kigyulladt az összes ablak,

úgy égett mintha villám járna benne,

valamit most ígérj meg! (Jé, ott laknak?)

-aztán kilobbant: persze, persze, persze.

III.

Hogyha hajnalban nem jön az a macska,

feküdtek volna délig öntudatlan:

de így elnyújtott, gyerekhangú jajra

riadtak fel és lecsúszott a paplan,

a derengésben szétdobált ruhák közt

újra kezdték, mint aki csak szunyókált

a ringatást, a lomblyukaktól áttört

függöny mögött a neonfényű hold állt,

de már fent volt a nap is, égitestek

találkoztak félálomban az égen,

és kitakarva látszott, hogy a testek

még fiatalok, de már nem egészen,

hogy halandóak, de már nem egészen,

és csukott szemmel az egyik megígérte

a másiknak, hogy ott, a másik évben

lesz macska is, mert anélkül mit érne…

(tóth krisztina)

lithuanian avantgarde

Kazys Binkis

Spring in Berlin

With paws stuck upward, lies Berlin.

That silly idiot – the moon

Bridled with cables, broken in,

Smiles, goon!

The close-cropped trees along the streets

Don't know if to unfold.

But here, indoors, narcissi sweet.

Begin to smile, all gold,

Like babes in hungry sleep.

The crocodiles sleep in the zoo,

Apes, lions, donkeys too.

Rich women in their villas sleep –

They've nothing else to do.

And the time is almost two.

The trams and cars have stopped their dance,

Their dawn-to-dusk quadrille,

And one after another prance

To their caves and stand still.

In places lamps already wink,

While higher crawls the moon

Between cathedral towers – just think,

It's stuck, the old baboon!

It grins still broader, goofy-face,

It sighs and blows and then through space

Warm streams of gentle air begin

To flow o'er slumbering Berlin.

It tried to get into the zoo,

The moon, but then it saw

Rich women take their clothes off: "Oo-oo!"

The fool blushed pink with awe,

And then behind the towers hid

Its face, flat as a saucepan-lid.

kedves ismeretlen

"mindig eszembe jut, hogy nekem körülbelül öt hímnemű egyed felelne meg egész európában. (na jó, lehet, hogy ötszáz…) akik ott forgatják az egész világot a fejükben, mint a nagyapám. tőlem sánták és némák is lehetnek, csak forgassák azt a nyavalyás világot!
nem baj, ha rajtuk röhög az összes többi ember, vagy akár egész európa, vagy a közértpénztárosnő, én nem fogok röhögni, mert nekem olyan társ kell, aki valami lehetetlen dolgot akar véghezvinni. vagy véghez is viszi (az nem baj!). senki másba nem tudnék beleszeretni, csak egy ilyenbe." (kemény istván)

ezt még 2010 nyarán találtam, pedig akkor még nem is ismertem!

szép szavak

hegeszt. na erről az apám jut eszembe

félelmes évek

nem mondhatnám, hogy grétát túlszerettem, csak alkalmaztam szeretőszerepben, két szerelem közt a zöldre várva, elbíbelődjek, amíg vált a lámpa

(ojd)

ja

áldalak búval, vigalommal,

féltelek szeretnivalómmal,

őrizlek kérő tenyerekkel:

búzaföldekkel, fellegekkel.

topogásod muzsikás romlás,

falam ellened örök omlás,

düledék-árnyán ringatózom,

leheletedbe burkolózom.

mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,

szívemhez szívvel keveredsz-e,

látlak, hallak és énekellek,

Istennek tégedet felellek.

hajnalban nyujtózik az erdő,

ezer ölelő karja megnő,

az égről a fényt leszakítja,

szerelmes szívére borítja.

szép szavak

jövendőbeli

go to sleep

Something for the rag and bone man
"Over my dead body"
Something big is gonna happen
"Over my dead body"

Someone's son or someone's daughter
"Over my dead body"
This is how I end up getting sucked in
"Over my dead body"

I'm gonna go to sleep
Let this wash all over me

We don't wanna wake monster taking over
"Tiptoe round tie him down"
We don't want the loonies taking over
"Tiptoe round tie them down"

May pretty horses
Come to you
As you sleep
I'm gonna go to sleep
Let this wash
All over me

horvátország

fölsorolhatnám a föld összes fővárosát,

és annának mind a négy tőlem volt abortuszát,

hogy megértsd, hogy london mért horvátország nekem.

hát ennyi és nem több a világhelyzetem

flaming lips

I had forgiven you for tricking me again

but I have been tricked again -

into forgiving you -

what is this? are you some kind of hypnotist?

waving your powers around - the sun eclipse behind the cloud

I thought I recognized your face

amongst all of those strangers -

but I am the stranger now

amongst all of the recognized

what is this? are you some kind of hypnotist?

waving your powers around - the sun eclipse behind the cloud

flaming lips

(jövőnk, a halvaszületett)

two scientists were racing

for the good of all mankind

both of them side by side

so determined

locked in heated battle

for the cure that is their prize

but it's so dangerous

but they're determined

theirs is to win

if it kills them

they're just humans

with wives and children

upwards to the vanguard

where the pressure is too high

under the microscope

hope against hope

forging for the future

but to sarcrifice their lives

both of them side by side

so determined

sajt

(2008)

napok óta az ablakon bámulsz kifelé

elhomályosulsz

csak nézed azt a távoli ház tetejét

s ráborulsz a párkányra

s vársz most az csodára

hogy elvigyen

arcod a nap fényét issza

hív magához a lég

a fátyolos szemedre

mosolyt csalt a szépség

repülj el

repülj el messze innen

s legyél porrá a mindenségben

s mindenütt te legyél

s világ

bárcsak látnád az arcodat

amint a földre hull a könnyed

beborul az ég felettem

s nem látlak már többet

elhagyod az én világom

de néha suttogásod hallom

tudom hogy ott ülsz fent

egyedül egy csillagon

nem vagy már a valóság része

csak gyűlik benned a fény

kitörni akarnak

mint milliónyi remény

ragyogj csak

ragyogj be az ablakon

feléd fordítom arcom

s várok a csodára

hogy elvigyen

széttárom karjaim

könnyeid esőként hullanak

tenyeremben csillog tükröd

fénye el nem múlhat

elhagyod az én világom

de néha suttogásod hallom

tudom hogy ott ülsz fent

egyedül egy csillagon

emlékiratok könyve

e végtelenül magányos és fölöttébb élénk állatkák, kikből a megfigyelések szerint az egymással való érintkezés is a legmélyebb rettegést váltja ki, hosszú órákba telik, s az óra tán napokat, heteket, hónapokat jelent, míg fejük óvatosan finom tapintóival, majd később, a bizonyosságnak egy magasabb fokán, a szájukkal és fodorként lebegő talpuk tapintásával tudomásul veszik, hogy bizony egymásnak valók, és valamilyen nagyon lényeges kizáró oknál fogva nem kell dolgukvégezetlenül továbbmászniuk, másikat keresni;

és miként minden jelentősnek ígérkező emberi találkozásban is, az első pillanat, maga az észrevétel, a másik váratlan jelenlétének észlelése, a lehető legjelentéktelenebb, mondhatni észlelhetetlen mozzanat, na, nem véletlenül! hiszen a következőkben két egymásnak teremtett és az istenek által egymáshoz vezérelt lény fogja fölismerni a másikban önmagát;

rádió II.

ismétlés:

a rádiók lágy hangon szóltak, a gombjaik könnyedén forogtak. a felületük sima volt, az oldaluk kerekded. a gombjaik úgy feketélltek, akár az ember szeme az arcában. sok idegen nyelven tudtak, altatódalokat énekeltek, meséket mondtak, és reggel felébresztettek. ... egyszer valami nagy, országos esemény történt, hogy mi, arra maurer már nem emlékezett. mindenki izgatottan beszélt, ígérgettek valamit, és maurer világosan látta a könnyeket az emberek szemében, és az összeszorított öklöket. másszor meg berlioz fantasztikus szimfóniáját játszották, és maurer világosan látta a tágas mezőket és fölöttük a gyülekező viharfellegeket.

és színtiszta médium:

"esik eső karikába, kossuth lajos kalapjára"

"kinyitom a rádiót, de luxemburg gyöngén jön be, más őszinte állomás pedig nincs"

"a tiranai rádió adása szól"

(magyarország messzire van)

Magyarország messzire van.

Magyarország hegyeken túl van.

Onnan, rigókkal, éneklőkkel,

Jönne rövidke szoknyácskában,

Hajnal volna,

Szellős,

Világos,

Szép, tiszta üllők csengenének.

Uram, nem látta Magyarországot?

Tudom, nehéz a nyelve.

Tudom, nehéz a szívem.

Uram, nem látta Magyarországot?

Lányok, sokan, szaladnak,

Akár a reggeli szél,

Hajuk lobog a keleti égen.

Ő pedig kövér kalácsot fon,

Karcsúbb ő a liliomillat estéli árnyékánál.

Uram, nem látta Magyarországot?

Ott ősz van,

Kicsike kertjeinkbe

Zörgő, száraz virágokat ültet

Az Úr.

(ja)

hamvazószerda

Mert nem remélem hogy megfordulok

Mert nem remélek

Mert nem remélek új fordulatot

Hogy tehetséget, látókört cseréljek

Ilyesmire törekedni nem törekszem

(Öregedő sas szárnyat mért feszítsen?)

Miért sirassak

Szokott uralkodást, eltűnt hatalmat?

Mert nem remélem hogy tapasztalom

A jelen tűnő dicsőségét megint

Mert többé nem hiszem

Mert tudom hogy többé nem tudhatom

Milyen az egy igaz tünékeny hatalom

Mert nem iszom már soha sem

Ott hol fa virágzik, forrás fakad, mert semmi se lesz megint

Mert tudom az idő mindig idő

S a tér csak tér és mindig az

S ami létezik csak az időben létező

S csak a térben igaz

Örülök hogy olyanok amilyenek a dolgok

És lemondok az áldott arcról

S a hangról is lemondok

Mert nem reméltem hogy visszafordulok

Hát örülök, mivel szerkesztenem kell valamit

Aminek örüljek

S imádkozom Istenhez hogy könyörüljön mirajtunk

És imádkozom hogy feledni tudjam

Mindazt amit túlvitatok magamban

S túlmagyarázok

Mert megfordulni többé nem remélek

E szavak feleljenek

Azért amit tettem s már ne tegyek

Ne legyen túl nehéz mirajtunk az ítélet.

(t.s. eliot, vas istván fordítás)

reggeli fény

Ha reggeli fényben elindul a táj

remegése, fuvalma: a kecs puha bolyha

s mert még téli szender, rajzik a báj

és mintha folyónknak a mélye se folyna,

ugy játszik a felszin - szedd össze magad,

botor emberkém, hiszen én se gyanitnám,

hogy épp nem a hajnali mennybe ragad

e jól sikerült angyal-hamisítvány!

Csupa csin, csupa pír, csupa kár,

csupa csel, csupa nyíl, csupa rontás -

most érted: ha reggel a csürhe kijár,

miért káromkodik mindig a kondás.

Beh megölelnéd! Ámde ne vedd

kebledbe e tündét - mire maradsz, ha

ártatlanul fölfalja szived,

mint zsenge buzát a szőke malacka!

(ja)

pure shores

I've crossed the deserts for miles

swam water for time

searching places to find

a piece of something to call mine

I'm coming

coming closer to you

ran along many moors

walked through many doors

the place where I wanna be

is the place I can call mine

I'm coming

coming closer to you

I'm moving, I'm coming

can you hear what I hear?

it's calling you my dear out of reach

take me to my beach

I can hear it calling you

I'm coming not drowning

swimming closer to you

never been here before

I'm intrigued, I'm unsure

I'm searching for more

I've got something that's all mine

take me somewhere I can breathe

I've got so much to see

this is where I want to be

in a place I can call mine

many faces I have seen

many places I have been

walked the deserts, swam the shores

many faces I have known

many ways in which I've grown

movin closer on my own

coming closer to you

dum spiro spero

Hát mégis kisütött a nap. Az őszi.

Engesztelés Napja. Elállt a szél.

Talán még beírnak engem egy évre

Az élet könyvébe. Ameddig élet

Van, boldogság is van, azt mondta Tolsztoj.

Én pedig azt mondom, hogy legalább

Egy esztendőre szükség van, amíg

Előkészíttetik az a kivégzés,

Még akkor is, ha csak egy pillanat

Lesz majd a lefolyása - kegyelemből.

No és kell az az év még arra is,

Míg egy feltételes találkozót

Ígér nekem. Nem, nincs jól mondva így:

Még félreért. Pedig feltétlenül

Találkoznunk kell. Csak a randevú

Feltételei tisztázatlanok:

A mikor és a bármilyen alakban.

S a hol? Az ám! Ez itt a bökkenő.

Mindegy. Lélegzem. Ez se kis dolog.

Még nem ment le a nap. Magára gondolok.

(vas istván)

kicsit harlem kicsit manhattan

mikor a nap lemegy, én felkelek
felcsörgetem a partnerem
és kinyújtom a kezem a lány után
és azt üvöltöm az utcán
hogy a rock'n'roll az nem egy tánc
a rock'n'roll az nem egy tánc

budapesten, szombat este
valaki meghív egy fél felesre
be van állva és ki van élve és nagyon merész
oóó, elegáns, mint egy cigányzenész
de éjszaka van
vetítenek a moziban
nevet a sok gyerek
ott a lányom is és már bánom is
hogy elengedtem tegnap este
még beszélni sem tud
most már mindegy
lenn a téren sikerült utolérnem
le pont ez volt, amitől megfagyott a vérem
a kis ügyes, a kis ügyes, a szívügyes
most a megállóban szedi a csikkeket
igen, igen, mégis csak egy rock and roll lány
hiába mondtam neki, hogy jól vigyázz
a rock'n'roll az nem egy tánc
a rock'n'roll az nem egy tánc

western-hős és meztelen nő
és munkásosztálykirándulás
ütvefúróval ébresztenek
de az eszme csak, ami lebeg előtted
mindenedet belőtted és kijön a rendőrség
és a mentő még meg sem érkezett
a te jobb kezed és az én bal kezem
kár hogy ez nincs meg ez egy emberben
a te bal kezed és az én jobb kezem
kár hogy nincs meg ez csak bennem
a zongoristánk ujján átment az úthenger

mikor a nap lemegy, én felkelek
felcsörgetem az emberem
és kinyújtom a kezem a srác után
és azt üvöltöm az utcán
hogy a rock'n'roll az nem egy tánc!

gyakorolja az első mondatot
de nem áll jól neki
jézus mondta, hogy ne gondolkozz
a lélek majd akkor megsegít
mégis egész nap ezen gondolkozik
és már fél órával hamarabb ott van
és a virágcsokrot tördeli
az elôbb vette a boltban
fekete harisnya az arcán
ujjlenyomat nélküli kesztyű a kezén
a high times magazin hátlapjáról
a kishúgomnak vágtam ki én
ez harlem, ez manhatttan
menthetetlenül elvesztem
ez frisco, nem ez diszkó
ne mond rám, hogy kegyetlen fickó

utcaseprőkabátban megy a vasárnapi ebédre
aki nem imádja, az gyûlöli
hiszen ő a budapesti látnok
éppenhogy van, madnemhogy nincs
és sohasem pont az, amire vártok

egy kicsit a gettó
egy kicsit a metró
mondjátok meg, ha nektek ez nem jó
kicsit harlem, kicsit manhattan
menthetetlenül elvesztem
százasod van és előtted az éjszaka
ellőtted mindened, egyedül mész haza

ó a járdán, ó a járdán
ismered ezt a járványt
a sarkon összefutsz valakivel
legfeljebb több van benned egy féldecivel
azt mondták, dobd fel, meg hogy bomba
de nem hitted el, hogy igazán robban
pedig onnan van ugyanez, ahonnan az előbb is szerezted
felpattant szemmel fekszem a sötétben
engedj be a takaród alá
nem kényeztetsz halálra
kegyetlen vagy, pofikám
ez az éjszaka sosem múlik
ez a nap sosem kel fel budapesten

(neurotic)

a fiúkhoz

Kötelességem harcba menni,

páncélomon tükröződik

a keserűség, hogy ölni kell.

Úgy szeretném, ha okosak,

szépek és jók lennétek!

Százéves háborút vívnék, és

franciául káromkodnék

értetek, pedig nem is tudok.

Megküzdenék az aktuális

rossz ellen, csak miattatok,

hogy jó legyen nektek, és mi lesz

ha a Napot is kettévágja

egy nagy érzelem irántatok?

(kemény zsófi, a 2011-es sárvári aranyérmes :))

fiatal magyarok

fiatal magyarok

rázzák az utcát

budapest remeg és

maguk se tudják

hogy ezt a remegést

melyikük hozta

a külvárosból

a belvárosba

(urh)

lámpagyújtó

elvittem a szavaidat, meg a kávét:

ez volt a cetlin, erre ébredtem,

kajla, reggeli rongy az ő küszöbén.

tisztítóba, javítóba,

hova az istenbe vitte?

színes kávékat fog

visszahozni, esküszöm,

repülő csészealjon,

és két pofával szórja végre

a szócukrot, aztán fázisceruza

nélkül fölnyom egy világot,

mert olyan, mert ő az.

akire esküdtem, itt van.

az ég szerelme voltam, mondja

majd, és érzem a nyelvem,

ő az első, aki nem koptatja.

(pollágh péter)

tavasz újpalotán

nyílik az ágakon zöld remegés,

újdonatúj tavasz ez,

a didergő betonfal csupasz és

az éjszaka mégis csupa nesz;

nappal itt veréb és gerle szárnyal,

kövér úr gazdag szemét fölött -

milyen torokból szakad ki más madárdal,

milyen fészekért, párért könyörög?

van lehetséges. van lehetetlen.

egyik fal másik falra tekint.

dobozaikban hatvanötezren

fordulnak körbe, óra szerint.

fordul az évszak, hamarosan

fakul a friss levél porosan,

a láthatatlan madarak

hajnali hangja is elhalkul, elapad.

kőmíves kelemenné (vidékről, valahonnan)

ásítozik a betonban.

(keresztes ágnes)

ez egy

nincs merre indulnom hozzád.

még mindig. szeretlek. emlékszem,

már annyi hús se volt rajtad, amiből

egy tízéves fiú jóllakhat. vagy csak én nem.

ruháidba képzellek, mint a teát, játék-

csészébe a gyerek. ez maradt.

darabig dajkálom magam. aztán

csak rágyújtanék, de előtted szégyellek.

- csak így képzelhetlek el, hogy van arcod,

bár elé mindig más maszkot tartok,

lehetnél bárki, csak az nem, ami vagy.

fáztam. tépkedtem a gazt, egy síron ültem, össze-

gereblyézték a nyarat, és „zárásvan” – rám szóltak.

te azóta is ott dideregsz, csontjaid mint a fűben,

a hideg szélben remegő csirketollak.

ez kettő

„megtörtént, holott nem követtem el”

- tűnődőm kábán, mintha reggel

ébredés közben; és számolom hányszor

fogom még leírni, hogy hiányzol,

pedig nem tudom mihez kezdhetnék veled;

ami átfestette az időt, az eget

fakul, lassan már csak ez a vers leszel,

összetartozunk, mi hárman, a semmivel;

vonásaid hordom és nézd, már magamnak

is mesélnem kell rólad, végre fogadj fiadnak

ha már sugárzol belőlem

mint felborigatott hangfalak-

ból előadás után a csend

(simon márton)

emlékiratok könyve

mert ha a képeknek, amelyekkel utazás közben az S-Bahnon szórakoztattam magam, ha a képeknek hinni lehet, akkor az is erdő, eldugott, árnyas utakkal, és még ott sem voltunk, habár mindig készültünk rá, hogy elmegyünk oda

vagy

"tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból."

jelenések 3:16

balatonszárszó

1

Zúg már az ősz, gyűlik és kavarog,

fehér habokba szaggatja a zöldet.

Fogócskáznak az apró viharok,

az ablakban a legyek megdögölnek.

Nyafog a táj, de néha némaság

jut az eszébe s új derűt lel abban.

Tollászkodnak a sárga lombu fák,

féllábon állván a hunyorgó napban.

Kell már ahhoz a testhez is az ágy,

mely úgy elkapott, mint a vizek sodra.

Becsomagoljuk a vászonruhát

s beöltözünk szövetbe, komolykodva.

2

Míg nyugtalanul forgott nagy, lágy habokon az az éj,

a csónak alatt hüvös öblögetési kotyogván,

én nyugtomat ott leltem piros ölben, amint a szeszély,

meg a természet gyönyörűn lecsapott rám.

Én fáztam előbb, mert ősz volt már s aki emberi lény,

az mind szomorúbb, mikor újra tanulna remegni.

Kettős remegés tölt: vágy s hüvös árnyak igy ősz elején,

mikor elkezdnek a szelíd öregek köhögetni.

3

Je n'ai point de theme,

excepté que je t'aime -

költeni csak ezt tudtam,

mert mindig elaludtam,

hisz annyiszor öleltem,

ahányszor rája leltem.

Szemüveg volt az orrán,

az alól nézett énrám

s amikor magamhoz szorítottam, a szemüveg alatt

hunyta le a szemét. Pedig mindig zavarják az embert.

Szivemben bizony kín dult,

mikor a vonat indult,

de nem sokat merengtem -

esett, hát hazamentem.

Száz gramm dohányt hagyott rám,

hogy legyen cigarettám.

S nem álmot, hanem alvást.

Nem látjuk többé egymást.

anna

három nap északi szélben,

vacogásokban, ostromokban.

pulóveremben illatod

hova vezet ez

na hiszen... mi a fene lesz

micsoda beteges, rákfrancos élet én itt nézem, te meg ott nézed

hogy hajol meg a szélnek

így szállok én is el nemsokára,

te pedig így hajolsz majd utána

annak a személyvonatnak,

melyen utazom

haza én, haza egyedül

ebből áll ki az ősz meg a tél

csupa csavaros kibúvó csupa csalatás

de jövő ilyenkor hazamenőben megint az ablaknál szeles időben

s pulóveremben illatod

ugye csakis így?

ugye így? ugye csakis így?

dal helyett

vége az évszaknak, ez szép tavasz volt,

már felejtésre kész minden napja, hogy

éljen tovább nélkülem, valami fal mögött.

ragyogó az idő, kitárom az ablakot, nem mostam

le az ünnepekre. rendetlenség van,

a tüzem sem találom. egyébként nem történt

semmi, és nem akarok beszélni róla.

esetleg hazudni, valami érdekeset. elviselhetőt.

azt, hogy az tényleg ünnep volt, kit érdekelnek

a dátumok. a testről beszélni, hogy zavarba ejtő

legyen (pedig engem már rég nem). és a lélekről,

hogy fájdalmas (az se). mert a fej álmok helyett

tárgyakkal és rendetlenséggel teli - mint az éjszakák.

mint a szobám. és nem tudom. volt az a test,

kit érdekel. volt már jobb. vagy lesz. és kit,

bármilyen ünnep, száj. idesüt a nap, üldögélek.

valamelyik szomszédnál napok óta bontják a falat.

arcot kéne mosnod. az enyémet. semmi közöm

a történetünkhöz. mint az asztalon álló

"tengeri só"-nak a kékhez.

(sm)

budai elégia

"aki ahogy rombol, isten látszik abból
istennek építő tagadása bár

s útja minden sarkán formás, mégis harsány

gőggel eltaszított elégia áll"

mindörökké február, bujkáló tavasz, fenomenológia, naplemente, isten a törvény szövegében

liebestod

Mild und leise

wie er lächelt,

wie das Auge

hold er öffnet

--seht ihr's, Freunde?

Seht ihr's nicht?

Immer lichter

wie er leuchtet,

stern-umstrahlt

hoch sich hebt?

Seht ihr's nicht?

and ends

ertrinken,

versinken, -

unbewusst, -

höchste Lust!

trabant

itt van, pedig senki se hívta

néz rám, de nem látom a szemét

és nem tudom, de arra emlékszem

hogy nem értem, amit beszél

jó lábai keresztbe téve.

azt gondolom: ki ha nem én?

mondok valamit, semmit se értek

itt ül szemben a rekamién

nem figyel rám, a szemébe nézek

ez mindig jól felkavar

mond valamit, de semmit sem értek

túl késő már és túl hamar

a székről átülök a fotelbe

jobb, ha ma lelépek korán

az fix, hogy jól meg lett keverve

nem tudom, mi jöhet ezután

jó, hogy ma látlak, mert szerintem szép vagy

ezért fog el a remegés

rólad álmodok, látlak egész nap

túl sok ez vagy túl kevés

gyorsan változik ez a környék

vagy valaki vagy ő vagy én

mond valamit, de semmit sem értek

itt ül szemben a rekamién

bármikor bárhol

Reggel nem kezdődik, és nem ér véget este,

nincs, aki panaszkodjon, hogy olyan régen kezdte,

és nincsen, akitől fájna, hogy alig van velem,

délben eszem reggelit, és szombat van pénteken,

a redőny erős, a fénynek már nincsen illata,

nem megyek el otthonról, hogy ne érjek haza,

kikapcsolom a fűtést, mert ősz lesz hirtelen,

és tavasszal sem volt végül is olyan hidegem,

nem ülök már az ágyon, nem fekszem, senkivel,

nem járok el a boltba, nem kell élelmiszer,

részeg sem akarok lenni, se sör, se bor, se mák,

ha kell, bírom bármeddig, mit nem bírok tovább.

Szürke az arcom, mondjuk, de lehet, hogy kövér,

a tükör, lehet, hogy nincs is, szerintem is kevély,

valahol volt egy gyújtóm, és gyertya is talán,

az is valahol volt, egy alma, egy banán,

a telefon labirintus, sok szöveges üzenet,

s talán nem álom volt, hogy hajnalban csengetett,

a csengő szólt, a szomszéd nyitott ajtót, vagy én

nem nyitottam ki végül, nem fújt be hát a szél,

és volt valami oldal, tavaly még volt netem,

emlékszem, túl vagyok egy nehéz történeten,

a zokni nem az enyém, az ing meg újra az,

azt hiszem, amit hazudtam, véletlenül igaz,

nem emlékszem, bocsáss meg, kérdeztél valamit?

Pedig válasznak írtam. A verset. Nem vagy itt.

(jónás tamás)

bartók

azt is említette, hogy nagyon jó csuklóm van az oktávjátékhoz; ha szorgalmasan ki művelem, bámulatos dolgokat fogok azzal véghez vinni.

*

és csak czápavér, csigavér, békavér!

*

nagyon kérlek, hogy ne foglalkozz velem sokat; mert az nagyon káros, ha valaki egy más valakivel, akárki légyen az, nagyon sokat foglalkozik (tapasztalatból tudom), azután ne olvass a sorok közt, mert ott úgysem látsz semmit.

*

passailban én csak úgy töltenék egy egész hónapot, ha teljesen rendelkezésemre bocsátanak egy megfelelő zongorát (megfelelő az a zongora, a melyért budapesten 5-6 frt havi bért lehet követelni). ha ez nem lehetséges, úgy s e m m i s z í n a l a t t sem leszek ott 1 hónapig, hanem csak 2 hétig. ellenben 2 hétig minden zongora nélkül elleszek.

őszológiai gyakorlatok

csörög-morog a gyönge elme a márgaszürke gyöngykavics én gyöngy vagyok melyet lenyelve más szempontból a garat is a gondolatom gumitalpon nem ilyen kényszerfélcipősen szalad a kerti úton halkon szalad sudáran és velősen nem ilyen kényszerpizsamásan nem kérném szépen és alássan a szív nekem nem lételem bizonyos személyt sose lássam a kert mélyén az elmúlás van hol búvok büffésnőtelen (parti nagy)

anna egy pesti bárban

nem tudom már, milyen volt szőkesége.
azóta többször festette át haját,
kikúrálta elme- meg vérbaját,
erénnyel súrolt folyosókra lépve.

ahonnan nincsen. visszaút. s a kék:
mint kirakatban napszítta öltönyök
repedező próbababák fölött.
és hangja gyapját molyként rágta szét

tizenöt év. félszínes, néma film,
melankólia – divat – egy bestiára,
kit én is, más is, sorban, egy pesti bárba’,
s a sor végén a férje lőn a rím,

s lőn indíték egy új travesztiára.


(ojd)

alba

álmodom: ő van mellettem.

álmodom, gondolom magamban,

de ő szorítja a kezemet, erősen szorítja.

felébredek, nem volt tévedés, itt van mellettem.

őrült öröm, a fény egy századmásodpercre felvillan,

aztán kialszik: kiégett az izzó.

átölelem.

(felébredek: újra egyedül vagyok.)

(k. kabai lóránt)

sleepwalkers '10

dohány utca 46

a szabad ég alatt regensburg után

a squatban a rigauerstrassén

charlottenburgban fehér ajtók között

stapelfeldben a kerti törpék közt

hamburgban a földön majd az ágyon

egy benzinkúti vécében köln határában

bánkon kata sátrában

gonsiori 9

niine 6

roosikrantzi

beatrise háza rigában

rando toronyszobája tartuban

maciej kanapéja varsóban

itthon

csak azért

megkésve bár de két éve.

Csak azért, mert az a bizonyos villanyáram

Köztünk és körülöttünk és bennünk is kiégetett

Minden biztosítékot, és kilógtak a falból

A megszenesedett drótok, és helyrehozhatatlanul

Megszakadt, elmaradt, nem is tért vissza, mert

Nem tudtunk és nem is tanultunk meg vele bánni –

csak azért?

Csak azért, mert se vér, se név nem jogosít fel

Kettőnket semmi néven nevezhető kapcsolatra,

Holott anyámhoz, apámhoz, hugomhoz, az összes

Vérrokonomhoz mikor volt feleannyi

Közöm is? Csak azért, mert azután már nem a testét?

Mert már csak megváltott? Mert nem voltam képes abból,

Amit adott, megőrizni még a szépségét sem,

Csak az életemet meg az ép eszemet – csak azért?

Csak azért nincs jogunk tudni, sőt hallani sem egymásról?

Úgy, hogy ha szóba kerül, csak annyit mondhatok:

„Igaz is, mi van vele? Hogy van? Te látod őt néha?”

És ha meghalok, egy szót sem válthatunk előtte,

És ha ő hal meg majd, én csak elvegyülve hátul,

Mintha véletlenül, megyek a koporsója után.

És életemnek az a része elsüllyedt, akárcsak

Az a breton székesegyház, és hiába

Szólal meg odalent a harangja naponta:

Csak nagyritkán ha fölhallom a tenger alól.

(vas istván)