liebestod

Mild und leise

wie er lächelt,

wie das Auge

hold er öffnet

--seht ihr's, Freunde?

Seht ihr's nicht?

Immer lichter

wie er leuchtet,

stern-umstrahlt

hoch sich hebt?

Seht ihr's nicht?

and ends

ertrinken,

versinken, -

unbewusst, -

höchste Lust!

trabant

itt van, pedig senki se hívta

néz rám, de nem látom a szemét

és nem tudom, de arra emlékszem

hogy nem értem, amit beszél

jó lábai keresztbe téve.

azt gondolom: ki ha nem én?

mondok valamit, semmit se értek

itt ül szemben a rekamién

nem figyel rám, a szemébe nézek

ez mindig jól felkavar

mond valamit, de semmit sem értek

túl késő már és túl hamar

a székről átülök a fotelbe

jobb, ha ma lelépek korán

az fix, hogy jól meg lett keverve

nem tudom, mi jöhet ezután

jó, hogy ma látlak, mert szerintem szép vagy

ezért fog el a remegés

rólad álmodok, látlak egész nap

túl sok ez vagy túl kevés

gyorsan változik ez a környék

vagy valaki vagy ő vagy én

mond valamit, de semmit sem értek

itt ül szemben a rekamién

bármikor bárhol

Reggel nem kezdődik, és nem ér véget este,

nincs, aki panaszkodjon, hogy olyan régen kezdte,

és nincsen, akitől fájna, hogy alig van velem,

délben eszem reggelit, és szombat van pénteken,

a redőny erős, a fénynek már nincsen illata,

nem megyek el otthonról, hogy ne érjek haza,

kikapcsolom a fűtést, mert ősz lesz hirtelen,

és tavasszal sem volt végül is olyan hidegem,

nem ülök már az ágyon, nem fekszem, senkivel,

nem járok el a boltba, nem kell élelmiszer,

részeg sem akarok lenni, se sör, se bor, se mák,

ha kell, bírom bármeddig, mit nem bírok tovább.

Szürke az arcom, mondjuk, de lehet, hogy kövér,

a tükör, lehet, hogy nincs is, szerintem is kevély,

valahol volt egy gyújtóm, és gyertya is talán,

az is valahol volt, egy alma, egy banán,

a telefon labirintus, sok szöveges üzenet,

s talán nem álom volt, hogy hajnalban csengetett,

a csengő szólt, a szomszéd nyitott ajtót, vagy én

nem nyitottam ki végül, nem fújt be hát a szél,

és volt valami oldal, tavaly még volt netem,

emlékszem, túl vagyok egy nehéz történeten,

a zokni nem az enyém, az ing meg újra az,

azt hiszem, amit hazudtam, véletlenül igaz,

nem emlékszem, bocsáss meg, kérdeztél valamit?

Pedig válasznak írtam. A verset. Nem vagy itt.

(jónás tamás)

bartók

azt is említette, hogy nagyon jó csuklóm van az oktávjátékhoz; ha szorgalmasan ki művelem, bámulatos dolgokat fogok azzal véghez vinni.

*

és csak czápavér, csigavér, békavér!

*

nagyon kérlek, hogy ne foglalkozz velem sokat; mert az nagyon káros, ha valaki egy más valakivel, akárki légyen az, nagyon sokat foglalkozik (tapasztalatból tudom), azután ne olvass a sorok közt, mert ott úgysem látsz semmit.

*

passailban én csak úgy töltenék egy egész hónapot, ha teljesen rendelkezésemre bocsátanak egy megfelelő zongorát (megfelelő az a zongora, a melyért budapesten 5-6 frt havi bért lehet követelni). ha ez nem lehetséges, úgy s e m m i s z í n a l a t t sem leszek ott 1 hónapig, hanem csak 2 hétig. ellenben 2 hétig minden zongora nélkül elleszek.

őszológiai gyakorlatok

csörög-morog a gyönge elme a márgaszürke gyöngykavics én gyöngy vagyok melyet lenyelve más szempontból a garat is a gondolatom gumitalpon nem ilyen kényszerfélcipősen szalad a kerti úton halkon szalad sudáran és velősen nem ilyen kényszerpizsamásan nem kérném szépen és alássan a szív nekem nem lételem bizonyos személyt sose lássam a kert mélyén az elmúlás van hol búvok büffésnőtelen (parti nagy)

anna egy pesti bárban

nem tudom már, milyen volt szőkesége.
azóta többször festette át haját,
kikúrálta elme- meg vérbaját,
erénnyel súrolt folyosókra lépve.

ahonnan nincsen. visszaút. s a kék:
mint kirakatban napszítta öltönyök
repedező próbababák fölött.
és hangja gyapját molyként rágta szét

tizenöt év. félszínes, néma film,
melankólia – divat – egy bestiára,
kit én is, más is, sorban, egy pesti bárba’,
s a sor végén a férje lőn a rím,

s lőn indíték egy új travesztiára.


(ojd)

alba

álmodom: ő van mellettem.

álmodom, gondolom magamban,

de ő szorítja a kezemet, erősen szorítja.

felébredek, nem volt tévedés, itt van mellettem.

őrült öröm, a fény egy századmásodpercre felvillan,

aztán kialszik: kiégett az izzó.

átölelem.

(felébredek: újra egyedül vagyok.)

(k. kabai lóránt)

sleepwalkers '10

dohány utca 46

a szabad ég alatt regensburg után

a squatban a rigauerstrassén

charlottenburgban fehér ajtók között

stapelfeldben a kerti törpék közt

hamburgban a földön majd az ágyon

egy benzinkúti vécében köln határában

bánkon kata sátrában

gonsiori 9

niine 6

roosikrantzi

beatrise háza rigában

rando toronyszobája tartuban

maciej kanapéja varsóban

itthon

csak azért

megkésve bár de két éve.

Csak azért, mert az a bizonyos villanyáram

Köztünk és körülöttünk és bennünk is kiégetett

Minden biztosítékot, és kilógtak a falból

A megszenesedett drótok, és helyrehozhatatlanul

Megszakadt, elmaradt, nem is tért vissza, mert

Nem tudtunk és nem is tanultunk meg vele bánni –

csak azért?

Csak azért, mert se vér, se név nem jogosít fel

Kettőnket semmi néven nevezhető kapcsolatra,

Holott anyámhoz, apámhoz, hugomhoz, az összes

Vérrokonomhoz mikor volt feleannyi

Közöm is? Csak azért, mert azután már nem a testét?

Mert már csak megváltott? Mert nem voltam képes abból,

Amit adott, megőrizni még a szépségét sem,

Csak az életemet meg az ép eszemet – csak azért?

Csak azért nincs jogunk tudni, sőt hallani sem egymásról?

Úgy, hogy ha szóba kerül, csak annyit mondhatok:

„Igaz is, mi van vele? Hogy van? Te látod őt néha?”

És ha meghalok, egy szót sem válthatunk előtte,

És ha ő hal meg majd, én csak elvegyülve hátul,

Mintha véletlenül, megyek a koporsója után.

És életemnek az a része elsüllyedt, akárcsak

Az a breton székesegyház, és hiába

Szólal meg odalent a harangja naponta:

Csak nagyritkán ha fölhallom a tenger alól.

(vas istván)