Reggel nem kezdődik, és nem ér véget este,
nincs, aki panaszkodjon, hogy olyan régen kezdte,
és nincsen, akitől fájna, hogy alig van velem,
délben eszem reggelit, és szombat van pénteken,
a redőny erős, a fénynek már nincsen illata,
nem megyek el otthonról, hogy ne érjek haza,
kikapcsolom a fűtést, mert ősz lesz hirtelen,
és tavasszal sem volt végül is olyan hidegem,
nem ülök már az ágyon, nem fekszem, senkivel,
nem járok el a boltba, nem kell élelmiszer,
részeg sem akarok lenni, se sör, se bor, se mák,
ha kell, bírom bármeddig, mit nem bírok tovább.
Szürke az arcom, mondjuk, de lehet, hogy kövér,
a tükör, lehet, hogy nincs is, szerintem is kevély,
valahol volt egy gyújtóm, és gyertya is talán,
az is valahol volt, egy alma, egy banán,
a telefon labirintus, sok szöveges üzenet,
s talán nem álom volt, hogy hajnalban csengetett,
a csengő szólt, a szomszéd nyitott ajtót, vagy én
nem nyitottam ki végül, nem fújt be hát a szél,
és volt valami oldal, tavaly még volt netem,
emlékszem, túl vagyok egy nehéz történeten,
a zokni nem az enyém, az ing meg újra az,
azt hiszem, amit hazudtam, véletlenül igaz,
nem emlékszem, bocsáss meg, kérdeztél valamit?
Pedig válasznak írtam. A verset. Nem vagy itt.
(jónás tamás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése