pure shores

I've crossed the deserts for miles

swam water for time

searching places to find

a piece of something to call mine

I'm coming

coming closer to you

ran along many moors

walked through many doors

the place where I wanna be

is the place I can call mine

I'm coming

coming closer to you

I'm moving, I'm coming

can you hear what I hear?

it's calling you my dear out of reach

take me to my beach

I can hear it calling you

I'm coming not drowning

swimming closer to you

never been here before

I'm intrigued, I'm unsure

I'm searching for more

I've got something that's all mine

take me somewhere I can breathe

I've got so much to see

this is where I want to be

in a place I can call mine

many faces I have seen

many places I have been

walked the deserts, swam the shores

many faces I have known

many ways in which I've grown

movin closer on my own

coming closer to you

dum spiro spero

Hát mégis kisütött a nap. Az őszi.

Engesztelés Napja. Elállt a szél.

Talán még beírnak engem egy évre

Az élet könyvébe. Ameddig élet

Van, boldogság is van, azt mondta Tolsztoj.

Én pedig azt mondom, hogy legalább

Egy esztendőre szükség van, amíg

Előkészíttetik az a kivégzés,

Még akkor is, ha csak egy pillanat

Lesz majd a lefolyása - kegyelemből.

No és kell az az év még arra is,

Míg egy feltételes találkozót

Ígér nekem. Nem, nincs jól mondva így:

Még félreért. Pedig feltétlenül

Találkoznunk kell. Csak a randevú

Feltételei tisztázatlanok:

A mikor és a bármilyen alakban.

S a hol? Az ám! Ez itt a bökkenő.

Mindegy. Lélegzem. Ez se kis dolog.

Még nem ment le a nap. Magára gondolok.

(vas istván)

kicsit harlem kicsit manhattan

mikor a nap lemegy, én felkelek
felcsörgetem a partnerem
és kinyújtom a kezem a lány után
és azt üvöltöm az utcán
hogy a rock'n'roll az nem egy tánc
a rock'n'roll az nem egy tánc

budapesten, szombat este
valaki meghív egy fél felesre
be van állva és ki van élve és nagyon merész
oóó, elegáns, mint egy cigányzenész
de éjszaka van
vetítenek a moziban
nevet a sok gyerek
ott a lányom is és már bánom is
hogy elengedtem tegnap este
még beszélni sem tud
most már mindegy
lenn a téren sikerült utolérnem
le pont ez volt, amitől megfagyott a vérem
a kis ügyes, a kis ügyes, a szívügyes
most a megállóban szedi a csikkeket
igen, igen, mégis csak egy rock and roll lány
hiába mondtam neki, hogy jól vigyázz
a rock'n'roll az nem egy tánc
a rock'n'roll az nem egy tánc

western-hős és meztelen nő
és munkásosztálykirándulás
ütvefúróval ébresztenek
de az eszme csak, ami lebeg előtted
mindenedet belőtted és kijön a rendőrség
és a mentő még meg sem érkezett
a te jobb kezed és az én bal kezem
kár hogy ez nincs meg ez egy emberben
a te bal kezed és az én jobb kezem
kár hogy nincs meg ez csak bennem
a zongoristánk ujján átment az úthenger

mikor a nap lemegy, én felkelek
felcsörgetem az emberem
és kinyújtom a kezem a srác után
és azt üvöltöm az utcán
hogy a rock'n'roll az nem egy tánc!

gyakorolja az első mondatot
de nem áll jól neki
jézus mondta, hogy ne gondolkozz
a lélek majd akkor megsegít
mégis egész nap ezen gondolkozik
és már fél órával hamarabb ott van
és a virágcsokrot tördeli
az elôbb vette a boltban
fekete harisnya az arcán
ujjlenyomat nélküli kesztyű a kezén
a high times magazin hátlapjáról
a kishúgomnak vágtam ki én
ez harlem, ez manhatttan
menthetetlenül elvesztem
ez frisco, nem ez diszkó
ne mond rám, hogy kegyetlen fickó

utcaseprőkabátban megy a vasárnapi ebédre
aki nem imádja, az gyûlöli
hiszen ő a budapesti látnok
éppenhogy van, madnemhogy nincs
és sohasem pont az, amire vártok

egy kicsit a gettó
egy kicsit a metró
mondjátok meg, ha nektek ez nem jó
kicsit harlem, kicsit manhattan
menthetetlenül elvesztem
százasod van és előtted az éjszaka
ellőtted mindened, egyedül mész haza

ó a járdán, ó a járdán
ismered ezt a járványt
a sarkon összefutsz valakivel
legfeljebb több van benned egy féldecivel
azt mondták, dobd fel, meg hogy bomba
de nem hitted el, hogy igazán robban
pedig onnan van ugyanez, ahonnan az előbb is szerezted
felpattant szemmel fekszem a sötétben
engedj be a takaród alá
nem kényeztetsz halálra
kegyetlen vagy, pofikám
ez az éjszaka sosem múlik
ez a nap sosem kel fel budapesten

(neurotic)

a fiúkhoz

Kötelességem harcba menni,

páncélomon tükröződik

a keserűség, hogy ölni kell.

Úgy szeretném, ha okosak,

szépek és jók lennétek!

Százéves háborút vívnék, és

franciául káromkodnék

értetek, pedig nem is tudok.

Megküzdenék az aktuális

rossz ellen, csak miattatok,

hogy jó legyen nektek, és mi lesz

ha a Napot is kettévágja

egy nagy érzelem irántatok?

(kemény zsófi, a 2011-es sárvári aranyérmes :))

fiatal magyarok

fiatal magyarok

rázzák az utcát

budapest remeg és

maguk se tudják

hogy ezt a remegést

melyikük hozta

a külvárosból

a belvárosba

(urh)

lámpagyújtó

elvittem a szavaidat, meg a kávét:

ez volt a cetlin, erre ébredtem,

kajla, reggeli rongy az ő küszöbén.

tisztítóba, javítóba,

hova az istenbe vitte?

színes kávékat fog

visszahozni, esküszöm,

repülő csészealjon,

és két pofával szórja végre

a szócukrot, aztán fázisceruza

nélkül fölnyom egy világot,

mert olyan, mert ő az.

akire esküdtem, itt van.

az ég szerelme voltam, mondja

majd, és érzem a nyelvem,

ő az első, aki nem koptatja.

(pollágh péter)

tavasz újpalotán

nyílik az ágakon zöld remegés,

újdonatúj tavasz ez,

a didergő betonfal csupasz és

az éjszaka mégis csupa nesz;

nappal itt veréb és gerle szárnyal,

kövér úr gazdag szemét fölött -

milyen torokból szakad ki más madárdal,

milyen fészekért, párért könyörög?

van lehetséges. van lehetetlen.

egyik fal másik falra tekint.

dobozaikban hatvanötezren

fordulnak körbe, óra szerint.

fordul az évszak, hamarosan

fakul a friss levél porosan,

a láthatatlan madarak

hajnali hangja is elhalkul, elapad.

kőmíves kelemenné (vidékről, valahonnan)

ásítozik a betonban.

(keresztes ágnes)

ez egy

nincs merre indulnom hozzád.

még mindig. szeretlek. emlékszem,

már annyi hús se volt rajtad, amiből

egy tízéves fiú jóllakhat. vagy csak én nem.

ruháidba képzellek, mint a teát, játék-

csészébe a gyerek. ez maradt.

darabig dajkálom magam. aztán

csak rágyújtanék, de előtted szégyellek.

- csak így képzelhetlek el, hogy van arcod,

bár elé mindig más maszkot tartok,

lehetnél bárki, csak az nem, ami vagy.

fáztam. tépkedtem a gazt, egy síron ültem, össze-

gereblyézték a nyarat, és „zárásvan” – rám szóltak.

te azóta is ott dideregsz, csontjaid mint a fűben,

a hideg szélben remegő csirketollak.

ez kettő

„megtörtént, holott nem követtem el”

- tűnődőm kábán, mintha reggel

ébredés közben; és számolom hányszor

fogom még leírni, hogy hiányzol,

pedig nem tudom mihez kezdhetnék veled;

ami átfestette az időt, az eget

fakul, lassan már csak ez a vers leszel,

összetartozunk, mi hárman, a semmivel;

vonásaid hordom és nézd, már magamnak

is mesélnem kell rólad, végre fogadj fiadnak

ha már sugárzol belőlem

mint felborigatott hangfalak-

ból előadás után a csend

(simon márton)

emlékiratok könyve

mert ha a képeknek, amelyekkel utazás közben az S-Bahnon szórakoztattam magam, ha a képeknek hinni lehet, akkor az is erdő, eldugott, árnyas utakkal, és még ott sem voltunk, habár mindig készültünk rá, hogy elmegyünk oda