e végtelenül magányos és fölöttébb élénk állatkák, kikből a megfigyelések szerint az egymással való érintkezés is a legmélyebb rettegést váltja ki, hosszú órákba telik, s az óra tán napokat, heteket, hónapokat jelent, míg fejük óvatosan finom tapintóival, majd később, a bizonyosságnak egy magasabb fokán, a szájukkal és fodorként lebegő talpuk tapintásával tudomásul veszik, hogy bizony egymásnak valók, és valamilyen nagyon lényeges kizáró oknál fogva nem kell dolgukvégezetlenül továbbmászniuk, másikat keresni;
és miként minden jelentősnek ígérkező emberi találkozásban is, az első pillanat, maga az észrevétel, a másik váratlan jelenlétének észlelése, a lehető legjelentéktelenebb, mondhatni észlelhetetlen mozzanat, na, nem véletlenül! hiszen a következőkben két egymásnak teremtett és az istenek által egymáshoz vezérelt lény fogja fölismerni a másikban önmagát;
