napok óta az ablakon bámulsz kifelé
elhomályosulsz
csak nézed azt a távoli ház tetejét
s ráborulsz a párkányra
s vársz most az csodára
hogy elvigyen
arcod a nap fényét issza
hív magához a lég
a fátyolos szemedre
mosolyt csalt a szépség
repülj el
repülj el messze innen
s legyél porrá a mindenségben
s mindenütt te legyél
s világ
bárcsak látnád az arcodat
amint a földre hull a könnyed
beborul az ég felettem
s nem látlak már többet
elhagyod az én világom
de néha suttogásod hallom
tudom hogy ott ülsz fent
egyedül egy csillagon
nem vagy már a valóság része
csak gyűlik benned a fény
kitörni akarnak
mint milliónyi remény
ragyogj csak
ragyogj be az ablakon
feléd fordítom arcom
s várok a csodára
hogy elvigyen
széttárom karjaim
könnyeid esőként hullanak
tenyeremben csillog tükröd
fénye el nem múlhat
elhagyod az én világom
de néha suttogásod hallom
tudom hogy ott ülsz fent
egyedül egy csillagon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése