évforduló

szabad vagyok, szabad. fejemet
lehajtom: hát mégis teveled
múlt el ez a három nap meg éj.
veled, habár elválasztva rácsok
közt és mindkettőnkre őr vigyázott
s őrök között súgtad át: ne félj.

nem is féltem. tudtam, valahogy
kivezetsz majd innen. alakod
betöltött. még három nap előtt
szöktem volna tőled. már hiába.
úgy gondoltam rád, mint Máriára
régi rabok, spanyol szenvedők.

nem volt könyvem, nem volt papírom.
szótlan kellett ülni a padon
s padlón nyújtóztunk ki éjszaka.
s elgondoltam: éppen három éve
ismerlek. évfordulónkon ért e
förtelmes börtön-romantika.

ó, de téged giccses pózai
el nem csábítottak. prózai
voltál most is. bőröd és ruhád
kisímult e porszagú pokolban.
én meg rémült ideggel doboltam
sápadt szépségednek himnuszát.


(vas istván)