(térey jános)
A világért soha be nem ismerném, hogy eltévedtem.
Fogalmam sincs, merre vagyunk.Semmi fogódzó: se óriáskerék, se székesegyház dupla tornya; egyetlen magányos felhőkarcoló, egyetlen lekövethető villamosvonal sem.
Balra vagy jobbra, egyszer is elég elrontani a döntést.
Pedig ő aztán idejében szólt!
Megtörtént, hát illene bevallanom.
De az olyan férfiatlan volna.
Ehelyett makacsul azt bizonygatom, hogy igenis erre van az óhajtott célpont, érzésem szerint erre kell lennie.
Mert a múltkor még… mert a könyvben… olyan mindegy.
A csodás vidámpark helyett egyszer csak: út a semmibe, űr.
Nézem a horizontot, összevetve az utcanévtáblát meg a térképet: fájdalom, egyszerűen semmi közös.
Térképet nézegetni az utcán eleve kínos.
Az óceánhoz vezető sétány?
Szögesdróttal elzárva, talán aknamezővel is.
Hirtelen elég kemény környékre keveredtünk ebben a kánikulában.
Ipari sivatagba.
Fura alakok járnak errefelé, és alig van ruha a szerelmemen.
Félórája még árnyas, biztonságos parkban sétáltunk, a tóparton mocsárciprus állt.
Hoppá, itt egy fagylaltosbódé… zárva.
Turistajelzés.
Reménytelen távíróoszlopok.
Vasúti töltés, vízáteresszel.
Szabályosan bevittem az erdőbe ezt a nőt.
A nők elvárják, hogy megbízhatóan tájékozódjam a ma először látott városban is?
Tízezer kilométerre a hazánktól?
Pesten is eltévedek időnként, azt különösen szégyellem.
De ha már egyszer eltévedtem, tudjak legalább improvizálni!, meggyőzően blöffölni.
Autópálya.
Szántóföld.
Repülőtér kifutópályái.
Miért nem hívok taxit?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése