Colony Collapse Syndrome

as we squat through slum
rise slum set
in this labor hood of Atlantis
I wonder how much sun one needs
to see to say she’s seen it set

this life in the house of bees
a simple stock fortified by light
oblique as it ends it seems
she gathers strength in fading
   
    don’t just expect to die
she sighs but
   know that you’ll also be
   forgotten

these are the stories the dead
tell themselves

one night in exile
she made small circles 
with her heels in the bed sheets
like a finger over crystal lips
she swirled until a slow-found
center coalesced into a sugar storm
flowed over our hovel
at the top of the stairs

so much unwaged 
   labor boiled 
   off into the wallpaper
she said

it’s true it smelled
of boxes in there
soft power and echo chamber music
the semiotics of assault rifles 
our shoulders dry rubbed 
with anesthetic saltrash
and technocrats

now this poorly lit paradise
a Molotov wick soaking 
in the oily abyss

so many small engines after dark
charge hard between herbicide lines
in febrile fight or flight
it seems this coast is the same
latitude as my dreams
dukkha music
growing
   eroding

I’m tired for tomorrow

(Spree MacDonald)

One of Us Cannot Be Wrong

I lit a thin green candle to make you jealous of me,
But the room just filled up with mosquitoes, they heard that my body was free
Then I took the dust of a long sleepless night and I put it in your little shoe
And then I confess that I tortured the dress that you wore for the world to look through

I showed my heart to the doctor. He said I'd just have to quit
Then he wrote himself a prescription, your name was mentioned in it
Then he locked himself in a library shelf with the details of our honeymoon
And I hear from the nurse that he's gotten much worse and his practice is all in a ruin

I heard of a saint who had loved you, I studied all night in his school
He taught that the duty of lovers is to tarnish the golden rule
And just when I was sure that his teachings were pure he drowned himself in the pool
His body is gone but back here on the lawn his spirit continues to drool

An Eskimo showed me a movie he'd recently taken of you
The poor man could hardly stop shivering, his lips and his fingers were blue
I suppose that he froze when the wind tore off your clothes
And I guess he just never got warm, but you stand there so nice in your blizzard of ice
Oh please let me come into the storm

az igazi költészet

DARVASI LÁSZLÓ: POLLÁGH PÉTER-PARÓDIA

Alvó csajom tátott 
szájába hamuzok, 
ez az igazi költészet, 
az igazi költészet az én szürke és mocskos 
őszinte hamum, 
és a világ az alvó csajom 
kitátott szája. 
Annyira unlak benneteket, 
de figyelek, ha újra 
rá kellett is gyújtanom közben 

Az alvó csajom kitátott szájába 
kókuszdiót tettem, ő még 
fogmosás után se vette észre, 
és úgy nézett ki aztán, 
hogy a korrupt hatos villamosról 
leszállította a korrupt villamosvezető, 
visszatoloncolta a korrupt városba 
a csajom válaszolt volna, 
de nem tudott, egy akkora kókuszdióval 
nehéz bármit is mondani. 
Ez egy ilyen ország. 
Fele a heti küreten, fele a kerepesi temetőben, a harmadik fele 
meg belül rúzsozza és 
fényezi magát, csupa nyál ország, 
európáznak, hozsannáznak, rókáznak. 
Én a csajom szájában bármikor 
megpuhíthatom a száraz kiflivéget. 
Ilyen költészetet akarok. 
Unlak, lenézlek, néha meg is vetlek benneteket, 
mert üzletet csináltok a véretekből, 
pedig annak a szívben a helye. 

Nem tudjátok, milyen az igazi költészet. 
Tegnap egy égő, alig szívott cigarettát 
ejtettem az alvó csajom kitátott szájába. 
Ő volt a világ. 
A cigaretta az én költészetem. 
És lenyelte, és nem ébredt fel. 
Annyira unom, hogy nem tudjátok, 
milyen az igazi, őszinte vers. 
Az igazi, őszinte vers az, 
hogy a csajom, akinek a szájába 
egy egész, parázsló cigarettát ejtettem, 
amikor fölébredt, egy tövig szívott csikket 
pisilt a kagylóba ma reggel.