Az agyam egy sportcipő volt, és te voltál benne a fűző, hogy még álmomban is szerelmet adhass nekem. A szavaiddal is szerelmet adtál nekem. Ahogyan a mézet adják kiskanállal. És ha tovább toporzékoltam, akkor az én szavaimba is szerelmet csempésztél, hogy szerencsésen átjussak a túloldalra. Nem mondom, értettél a halálhoz, de az élethez is. Hát, hogy felejthetném el ezt, te öngyilkos szépfiú? És látod, ezért kényszerülök arra, hogy úgy viselkedjek, mintha élnék.
– Miket beszélsz gyermekem?! – mondja Lena néni. – Fáradt lehetsz. Ennyi éjszakán át nem aludni... Nem is tudom, hogy hogyan bírod. És nem eszel rendszeresen. Levesről meg ne is beszéljünk...
– ...Mert én nem is akartam megszületni – mondja a menyasszony. – Először kibújsz az anyádból, utána meg mind bújsz ki saját magadból. Mert másvalakit már nem igazán tudsz megszülni. Szeretnék hinni a lehetetlenben. Én egyenesen azt a szülést szeretném, ami ahhoz hasonlít, amikor kibújunk az anyánkból.
***
– Az élet élmények sorozata. Besiklanak az agyadba, és gondolatok lesznek belőlük. És utána már nem szabadulsz tőlük. Az egyetlen menekülés, ha az élményeidet szavakká változtatod. Például van egy élmény, amit a következő szavakhoz kapcsoltam: autópálya, sivatag, napégette fal... és máris sokkal többet hallok és látok, mint amit valaha is ki tudnék fejezni. Ide tartozik még a félig zárt zöld ablaktábla, a hűvös fénypászmák a padlón, a csend, a fehér vászoning, a tetőtér, a meleg nyári est... – kezd hüppögni a menyasszony.
– Drágaságom – mondja Zizi néni –, nekem húsz macskám volt, és egyiket se sirattam meg, te meg egy ilyen apróság miatt pityeregsz? Vagy mi van?
– Keresd meg, és hozd vissza nekem! – sikítja a menyasszony.
– De gidácskám – mondja izgatottan Sofica néni –, nem szép dolog az esküvő előtt sírni.
– Méghogy nem az – mondja Léna keresztmama. – Minden menyasszony sír az esküvője előtt.
***
– Ó, igen! – mondja a menyasszony, és hirtelen kacagni kezd. – Eszembe jutott: Fidel Castro három pár cipőt ajánlott. Fehéret, feketét és vöröset. Felpróbáltam a jobbos fehéret. Tökéletesen illett rám. A bal lábamra Fidel Castro a vöröset ajánlotta, de én csak nevettem és a feketét választottam – mondja továbbra is kacagva a menyasszony.
